[...]az észrevétlen glisszandókkal megoldott hangváltásokban érzem Mikszáth prózájának utolérhetetlen varázsát, ez teszi lehetővé, hogy elbeszélésében mindig személyesen, közvetlen előadóként is jelen legyen, újra meg újra előbukkanjon, s ugyanakkor el tudjon tűnni alakjai, helyzetei, leírásai mögött;hogy ugyanolyan hitelességgel és a legkisebb stílustörés nélkül tudja megszólaltatni egyszerű parasztjait, művelt embereit.

(NAGY PéTER)

 

Mikszáth írásművészetének titka: stílusának kivételes hajlékonysága és gazdagsága,

a derűs szellemnek a szövegben kifejeződő, játéka, ereje, emelkedettsége. Ťrásaiban

a hangok, hangulatok tarka képet alkotnak, az elbeszélő nézőpontja és magatartása szinte nyomon követhetetlenül változik. Az ő világában a nemes lélek rendszerint felülemelkedik a hétköznapok sivárságán, az emberi gyarlóságokon. A Szent Péter esernyője ezen értékek révén az ország határain túl is, sőt idegen nyelveken is kivételes és átütő sikert aratott.

Történetünk ideje Mikszáth kora. (Gregorics Pál annak idején részt vett a szabadságharcban), de kevés az azonosító mozzanat, több a kortalan vonás. évszázadokon át formálódott magatartásokat, életelveket, életformákat mutat be ez a Mikszáth-könyv is, a tót és palóc tárgyú novellákra emlékeztetően. A színhely itt is a Felvidék, az író szűkebb pátriája, zömmel szlovákok lakta falucskákkal és kisvárosokkal. Ennek a tájnak a határai a homályba vesznek, a képzelettel és a mesevilággal határosak: "messze Tótországba" kalauzol Mikszáth, "valahol a selmecbányai és besztercei hegyek között" is játszódnak epizódok.

A kisregény öt része közül az első Bélyi János csodás meggazdagodását meséli el, a második a különc Gregorics Pál élettörténetét. A harmadikban a két cselekményszál összekapcsolódik, a fiatalok (Veronika és Wibra György) bonyodalmak után, az ötödik rész végén egymásra találnak. Valós történetbe oltott mesét olvashatunk ebben a kisregényben, romantikus és egyben népies idillt a boldogság eléréséről.

A cselekedeteket és magatartásokat alakító, a történetet formáló fő motívumokra első ízben Adameczné szavai mutatnak rá: "Szegény az ördög [É], mert lelke nincs. Nekünk pedig van lelkünk." Ebben a szembeállításban rejlik a mű konfliktusa: az élet csaknem minden területén az anyagiak és a lelki értékek küzdenek egymással, a kétféle szegénység és gazdagság váltakozása áll mindenek hátterében. E főtéma alapján a cselekménysor így értelmezhető: az ágrólszakadt, de lelkiekben gazdag glogovai pap feladatul kapja a kishúga gondviseletét - a történet Veronika hétvilágra szóló (még a bábaszéki intelligenciát is felsorakoztató) lakodalmával ér véget.

Vajon kiléphet-e az ember a pénz, a szegénység hatalmából? Meg lehet-e szabadulni a sorsokat eltorzító, jellemeket romboló anyagiasságtól? Hiszen mindent behálóz a pénz. Szinte oldalanként olvashatjuk, hogy mi maradt a halápi özvegy tanítóné után, hogy mi volt a glogovai pap hagyatéka, mit fizetnek a falubeliek a plébánosnak, kér-e fizetséget Adameczné, hogy Gongolyné "kövér halott" volt. Gregorics Pált hol a tékozlásáért, hol a fösvénységéért szólják meg. Wibra Annát aranygyűrűvel, kalárissal, fülbevalóval lehet meghódítani, a Gregorics testvérek "kapzsiak" (pedig a nevük a háromkirályoktól való...). Gregorics Pál az orvosnak "egy szakajtó aranyat" ígér fia meggyógyításáért, az esernyő megtalálójának "száz forintot", a kőművesnek a hallgatásért ötvenet. Prepelicza a "ropogós tízforintos" felküldésére hajlandó azonnal lejönni az állványról (ilyesfajta "csodák" történnek "Mózes és Krisztus óta"É), még Veronika is "majdnem megkínálta már az öt forinttal" a gyűrűt megtaláló Wibra Gyurit, aki viszont "két ezüst forintot csúsztatott" a kapus markába a rózsáértÉ A példasor még folytatható volna.

Veronika sorsa azt tanúsítja, hogy - valamiféle "csoda" folytán - mégiscsak felébredhet a segítő szándék az emberekben. A legmélyebb nyomorból, a legteljesebb kilátástalanságból is van kiút; Bélyi Veronika és a bátyja így menekül meg. Gregorics Pál és törvénytelen fia élete pedig azt példázza, hogy ha megvan a pénz, akkor annak elrejtése és megtalálása egyaránt súlyos terhet jelent. Gregorics alapvetően szeretetre vágyó ember, de imádott kisfiát nem vállalhatja az emberek, főként a hozományra éhes rokonok előtt, csak ritka pillanatokban élvezheti a szeretetet: "simogasd meg a homlokomat, Ancsura [É], hadd érezzek még egyszer asszonyi kezet a testemen." Wibra György kisgyermekkora a rejtőzködés és a tisztázatlan kapcsolatok jegyében telik (egy idő után még "apabácsi"-nak sem szólíthatja édesapját). Ifjúvá érve megismeri a munka és a siker örömét, de "az a szerencsétlen legenda az örökségről" bénító súly, "valóságos szerencsétlenség volt őrá nézve az eltűnt vagyon tudata". Csak akkor éri el a boldogságot, ha elvész a hozomány, ha elhamvad az örökséget feltehetően magába rejtő esernyőnyél, ha szertefoszlik a negyedmillió forintos vagyon vágyálma, és a szeme elé tárul Veronika megejtő szépsége, megszületik a szerelem, az új mítosz.

A mű szereplői - az árnyaltabban, részletesebben megrajzolt Gregorics Pált és Wibra Györgyöt kivéve - csupán zsánerfigurák, csak egy-egy életelv, körmönfont okoskodás megszólaltatói. Valamennyien megnevezve szerepelnek, sőt gyakoriak a nevek mellett a megszólítások is ("tiszteletes Rafanidesz Sámuel uram", "madame Kriszbay"). Mikszáth úgy mesél, hogy azonnal bevonja az olvasót, közös ismerősként kezel mindenkit. A megnevezésekkel és megszólításokkal pedig azonnal jellemeket is vázol, társadalmi-emberi  viszonyokat is jelez, és legfőképpen a különösséget, a megkülönböztető sajátosságot. Azok a személyek jelennek meg ugyanis Mikszáth műveiben, akik - szemben az élet egyhangúságával, sivárságával - rendkívüliek, esetleg különcök. Az érdekesség, az újszerűség alakítja tehát Mikszáth nagyepikáját; rövidebb-hosszabb regényei is a novella talajából nőnek ki.

Kivételes színfolt az épp említett figurák közül például "Nagy Mihály uram", a halápi bíró (kurta kijelentésekkel, "isteni" hatalommal és bölcsességgel ítélkezik), a kényeskedő, de a férfiakra leső Kriszbayné. Rendkívüli karakter Gregorics Pál, akinek eleve megvan a bélyege ("veres ember egy se jó"), aki már születésekor is "tapintatlan" volt. Ezért akar görcsös erőfeszítéssel "jó" lenni, hogy "szeressék" az emberek; a szabadságharcban is "mindenáron tenni akart valamit", a legveszélyesebb feladatot vállalta - hiába. Ekkor lett "embergyűlölő".

Milyen társadalomkép kerekedik ki a különös és különc emberekből? Regényünk színtere zárt, az országos közélet és a politika alig szűrődik be. Léteznek itt is vallási-felekezeti és nemzetiségi különbségek, de ezek értékként jelennek meg. A szereplők javarészt szlovákok, a "tót" nyelv "csodálatos hangjairól" kedves derűvel szól az író. Továbbá Bábaszék "nem város", ha "még zsidó sincs benne". Müncz Jónás özvegye kivételes közmegbecsüléstől övezve játssza el ezt a szerepet. (Tudnunk kell, hogy az 1880-as években Magyarországon már erős volt az antiszemitizmus: 1883-ban megalakult az Országos Antiszemita Párt.) Mikszáth fintora: a glogovai nép a zsidó Müncz Jónást véli Szent Péternek, és ezt a legendát még a püspök is szentesíti.

A szerkezet, a két összefonódó ág számos epizódot fűz magába. Kevés ponton alakít ki jelenetet az író, inkább elbeszéli, felsorolja és csak néhány vonással megrajzolja az életutak mozzanatait. Az olvasónak már azonnal jelzi (ismétlésekkel sejteti) az esernyő titkát, amelyet viszont Wibra Gyuri lassabban talál ki. A kibontakozásra, az esernyő - vagy Veronika - megtalálására már a mű derekán megvan a lehetőség (Wibra Bábaszéken Veronikáékba botlik), de ettől kezdve még erősebben érvényesül a mikszáthi "téma-dúsítás" módszere (Kovács Kálmán). A mozaikdarabok közé elágazások, asszociációk, kitérők kerülnek, mégpedig egyre gyakrabban (pl. Gregorics apjának furfangja a kulacsnyi borral, Müncz Móricz alkuja a tehénre stb.) - nem a mese a fontos, hanem a mesélés. A legterjedelmesebb kitérő Mravucsánék vacsorája, amelyről úgy nyilatkozik az író, hogy "röviden végez" vele - mégis alaposan elidőzik, az éjszakai kártyapartit is leírja, majd még Veronika vetkőzésének bájos epizódja is következik. Mikszáth - önironikusan - így jellemzi elbeszélői módszerét: "csak a regényírók keze alatt támad némelykor hasonló csoda; a csekély szövet, egy mellénykére való, kinyúlik", és posztóvégek lesznek belőle. Tudnunk kell: a Szent Péter esernyője Mikszáth jelentős állomása a novellistából regényíróvá válás útján.

A kifejletben végül jelentős szerepet kapnak a véletlen fordulatok, Wibra Györgyöt Veronika felé terelve: épp a glogovai kocsi lovai vadulnak meg Bábaszéken, épp ő találja meg a fülbevalókat, épp ő talál rá a "hasadékban" az életveszélyben lévő Bélyi Jánosra. Végül tehát mégiscsak elkövetkezik a tetőpont, és a besztercei ifjú ügyvédnek döntenie kell, mi a fontos a számára.

A Szent Péter esernyőjében egy "csoda" szemtanúi vagyunk, egy legenda képződését beszéli el az író. Az esernyő történetével Mikszáth "bemutatja és ezáltal leleplezi" a legendát (Nagy Péter), "teremt" és egyúttal "oszlat" (Kovács Kálmán). Okmagyarázó mondatokkal is találkozunk a szövegben: "A titokzatosság köde voltaképp csak azt a körülményt takarta, hogy miképpen került a kis Veronika kosara fölé [ti. az esernyő]. De ez elég volt. A babona keresi a ködöt, a köd vonzza a babonát." Ezen túlmenően azonban a legenda kialakulásának valamennyi okát és körülményét gondosan feltárja a szerző: Bélyi János tiszta hitét (Jézus neki "válaszol" isÉ), Müncz Jónás véletlenszerű jótéteményét az utolsó útján, és a falubeliek misztikumra éhes fantáziáját. (ők még a halott ember szakállát is csodával magyarázzák.) A megszülető hiedelmet újabb véletlen táplálja (a megbotlás Srankó János temetésén, a tetszhalott "feltámadásával"), és ettől kezdve a legenda valósággá válik, mert lelki erőket mozgósít, jószándékot és nemes tetteket teremt. Igazi "csoda" jön tehát létre, a glogovaiak megszánják a bajba jutót, megsegítik a Bélyi János gondjaira bízott kislányt.

A legenda-babona-csoda motívumsor a mű egyéb részein is megjelenik: a Liskovina növényeihez fűződő hiedelmeket az ifjú pár utazása során, a hangulati keret részeként ismerjük meg. Mravucsánék vacsoráján a feldöntött poharak érzékeltetik a fiatalok összetartozását; Veronika virágnyelven jelzi Gyurinak, hogy elfogadja udvarlását, végül a "három égő üszög" babonája kell ahhoz, hogy Wibra György megszabaduljon lelki terhétől, a Veronika szépsége iránti vakságától.

Mikszáth a hangulatot jellegzetesen színezi és lebegteti. A valóság és a mese közti atmoszférát teremt (Kovács Kálmán). Szereplőiről a szeretet és az irónia változataival szól. Olykor felépít egy hangulatot, aztán hirtelen megtöri, másféle hatással ütközteti (Glogován "minden megszépült, megcsinosodott", "kivévén Adamecznét"). A menyasszony meghatódását és elérzékenyülését a zárómondatokban a házsártos feleség, Szliminszkyné megszólalása ellenpontozza: "gombold be a kabátodat, Wladin!"

A stílusban számos elem ötvöződik, legfontosabb mozzanataként a népi kifejezésmód az irodalmiság rangjára emelkedik. A falusiak nyelve képekben rendkívül gazdag ("már énbennem a gyanú meg nem botlik" - mondja magáról Adameczné). Közmondás jellegű mondat épül a kezdősorokba: "Mikor tanító hal is meg, szomjasak maradnak a sírásók." Szólás járja Besztercén Gregorics Pálról: "No lám, a vén kecske házi sót nyal". Jelentésrétegek torlódnak össze néhány szóban: "a pléhre festett Istenfiú". Még a latin szavak is felbukkannak: "amabilis confusio" uralkodik el a vacsora végeztével. Egy sarkított mondat a magatartások humoros kontrasztjára világít rá:

"a tudós akadémia elfogadta az összeget, pedig neki sem volt semminemű viszonya Gregoriccsal". Hasonlóképp magatartásokat jellemez: az emberek azért fizetnek keveset a papnak, mert ő "az —risten szolgája. Mindenki fizesse a maga szolgáját." Közvetlenség érződik az írói reflexióból: "A Jézus ösmerősöm."

A nézőpont váltására egy bravúros példa: "Ťgy néz ki egy tragédia a szomszéd szobából." Az író sokszor bújik el olvasója elől, időnként tudatlanságot színlel, mintha nem épp ő bonyolítaná a sorsokat ("hát biz az igaz is lehet" - "de hogy mit találtak az üstben, azt egész bizonyossággal sohasem lehetett megállapítani"). Máskor személyesen közbeszól, önmagáról fecseg ("megérdemelném, hogy a nyelvemet kivágják" - "szinte még most is előttem van a kis tót falu az 1873-ik év óta"). Mikszáth Kálmán az epika legősibb eszközeivel él, ő a magyar elbeszélés legnagyobb klasszikusa.