ÖRKÉNY ISTVÁN Tóték (1964)

May 17, 2011

Az az alapvető meggyőződésem[É], hogy az embernek a cselekvés az utolsó és egyetlen reménye. Ez, ha átteszem groteszk közegbe, úgy fogalmazható, hogy cselekedni kell még akkor is, ha a cselekvés már értelmetlen, céltalan.

(ÖRKÉNY ISTVÁN)

 

Gyuri atyus, a "púpos, félkegyelmű, hebegő" postás csupán mellékszereplő, de kulcsfigura. Nem csak azért, mert rokon- és ellenszenve függvényében manipulál a faluba érkező levelekkel, és ezáltal sorsokat alakít. ő az egyetlen ebben a felfordult világban, aki ragaszkodik a szimmetriához, a rendhez, aki az igazi nagyságot tiszteli, és a maga torz módján ugyan, de tiltakozik a meghunyászkodás ellen. Amikor a világban uralkodó szabályok ellentmondanak a józan emberi észnek, akkor éppen az ún. abnormális viselkedés és észjárás volna követendő.

A Tóték c. kisregényben két színtér áll egymással szemben: Mátraszentanna hegyvidéki falucskája, valamint a front. Mondanánk, hogy a háború és a béke világa, de ez már nem felelne meg a mű valóságának, mert itt nincsenek egyértelmű minőségek, a jelenségek összefonódnak és kölcsönhatásba lépnek egymással. A falu fiktív helység, de konkrét térbe, Eger közelébe telepíti az író. Az idill és a köznapi valóság is keveredik a műben: a környék maga a tökéletes természeti szépség ("napfényes kert"; "kilátás a Bábonyra", "finom fenyőillat, [É] mely a bartalosi völgyre ráterül") - de a fenyőillatot már pótolni kell, az egri moziból kölcsönkért "vaporizatőrrel". A természet ősállapotában mesterkélt emberi csinálmányok, művi eljárások jelennek meg.

A falusi emberek életében hiába keressük a folklórt, a népi hagyományokat; a legékesebb és legtekintélyesebb dísztárgy itt már a "kínai mintás ágyterítő" - azt is kölcsön kell kérni. A lakosság összetétele is vegyes; vannak pl. Szabóék és Tóték, de van Kasztriner és Cipriani is - ez a falu nem a hagyományos (pl. mikszáthi) atmoszférát árasztja, hanem a XX. századi Magyarországét. Annak egy jellegzetes szelete, modellje. Van itt villa- és autótulajdonos is (idegen származású), van "rossz hírű nő" is, de a lakosság zöme "kisember" a maga egyszerű, tartalmatlan életével, a különleges eseményre felizzó érdeklődésével ("Szabóék kicipelték béna nagyapjukat az udvarra"). A jogvégzett ember, a "doktor úr" jobban fizető állással keresi a kenyerét, mégpedig "buditisztítással".

A megélhetés alapja itt nem a mezőgazdaság: Tót Lajos régebben vasutas volt, most tűzoltóparancsnok, egyéb napi teendői: favágás a plébánosnál, a teniszpálya meszelése és a tulipánok öntözése Cipriani professzornál (élénken emlékeztetnek az évszázados robot-kötelezettségekre). Tótné hasonlóképpen: napi kismosást végez a professzoréknál, padlót kefél a plébánosnál stb. Ezek az emberek főként a még meglévő természeti értékekből élnek: pihenni vágyó, kispénzű fizetővendégeket fogadnak.

Az alapszituációból még két olyan tényezőt kell előre megvilágítanunk, amely a kisregény konfliktusában igen jelentős szerepet játszik. Az egyik az életforma, mégpedig a fárasztó napi munka utáni jellegzetes tétlenség. A másik: az életstratégia.

A falu társadalma nem a közérdek együttes szolgálatában, nem valódi közösségi életben szerveződik; az egyéni érdekek egymás mellett, egymástól függetlenül, olykor egymással szemben léteznek. Nagyon fontos annak indoklása, hogy az aggregátor gépésze miért ugorja át a képzelt árkot Gizi Gézáné kerítése előtt ("eszébe jutván a közeli nyugdíjaztatása, a fronton harcoló unokaöccse, valamint egy régi idézés, amelyben az államellenes felforgatás vádját emelték ellene"). A kisember élettapasztalata azt sugallja, hogy a sors hányattatásaival, csapásaival szemben csak a maga ügyeskedésére van utalva, azok csak az illetékesek lekenyerezésével, "szívességekkel" védhetők ki. Az önzetlen jóindulat mímelésével, egy bizonyos társadalmilag elfogadott és eljátszott udvariassággal. Például a szíves vendéglátás színlelésével.

Kérdés, hogy ez a magatartás végső soron mihez vezet.

Mihez vezet például a háborúval szemben? Mi történik, ha "a massza megbolydul"? Még ha a legféltettebb kincsről, az egyetlen fiúgyermek életéről van is szó, meddig játszhatók a felvett szerepek, meddig csorbulhat az emberi szuverenitás? Elpusztíthatja-e egy külső hatalom az embert? Elpusztíthatja-e önmagát az ember? Vajon mi a dolgok, a fogalmak - az "ember" - ellentéte? Mi a semmi? Van-e az embernek különleges szerepe a földön? Van-e határa az emberi szuverenitásnak, van-e korlátja a hatalomnak? E kérdések feltevésével egyszersmind a Tóték c. kisregény témavilágát is körüljártuk.

A másik színtér, a hátteret alkotó front. Az ott dúló háború: világállapot, amely a hegyektől körbezárt Mátraszentannán is érezteti hatalmát: "a háború harmadik nyarán [É] a családok 60 %-ának volt olyan hozzátartozója, aki a fronton szolgált." Felbolydult az emberiség, rettenetes a világégés. áldozatai Tomaji plébánosnál is megjelennek, "mintha meghőbörödtek volna az emberek". A legképtelenebb viselkedés is "kortünet". Cipriani, az "európai hírű ideggyógyász" is mintha elmebeteg lenne ("érdekes [É]. Magánál hasmenést okoz, ha szájába vesz egy zseblámpát?").

A mű szereplői közvetve vagy közvetlenül, valamilyen fokon a front áldozatai. (Bár nem kizárólagosan. ™rkény István nyilatkozata: a háborút "ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.") áldozat mindenekelőtt Tót Gyula, az emberhez méltatlan körülmények elszenvedésével ("Istenem, megfürödhetek!"), majd értelmetlen "hősi" halálával (ide emelhetjük a "hálókocsikalauz" emlékkönyvi bejegyzését: "a nemzet élethalálharcát vívja a vörös bolsevik rémmel").

áldozat Varró őrnagy is. A háborúban "megrongált idegállapota" miatt szorul szánalomra és gyámolításra; alacsony, beteg, űzött, törődött alak száll le a buszról. ő a reális őrnagy, az ideális csak tévedésből szállt le Mátraszentannán - éles a kontraszthatás. Varró őrnagy életét felborította a partizánokkal folytatott egyenlőtlen küzdelem; hadviselésüknek az a lényege, hogy a legvalószínűtlenebb módon és helyen támadnak. Varró őrnagynak a valószínűtlen jelenségekhez kellett hozzáedződnie - személyisége eltorzult, idegei megroppantak, élete már-már maga az abszurditás. Ebből az állapotból kell kilépnie, ami meg is történik - kezdetben még szánjuk, átérezhetjük emberi szenvedéseit, későbbi gesztusai zömmel nevetségesek, végül már dermesztőek. De egy másik folyamat is elindul benne a Tótékkal való interakcióban.

A címszereplő: Tóték, a család. Bármelyikük tette és magatartása hármójuk együttműködésében formálódik. Szimbiózisban élnek. Ugyan Tót Lajos a cselekvő, mert ő a családfő, a férfi - ennyiben ez a család még őrzi a hagyományos modellt -, de mindig igazodik a feleség és a lánygyermek elvárásaihoz. Az a határtalan rajongás, ami Mariska és ágika szavaiból, tekintetéből árad, egyúttal gúzsba köt. Tót Lajosra különleges teher nehezedik: ő viseli a közös terhet, ő nem csupán a háború áldozata, hanem

a családé is. A nők inkább csak stilizált (néhány találó vonással megrajzolt) figurák, akárcsak Tomaji plébános, Cipriani professzor és a többiek.

A tűzoltóparancsnok édesapa és az őrnagy viszonyváltozásai, ütközései - és a mögöttes tudati folyamatok - alkotják a mű cselekményét. "Az ember nem annyi, amenynyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik." Tót Lajos és Varró őrnagy magatartása és helyzete egymással ellentétes irányban változik. Ebben a kölcsönfolyamatban a szép szál, köztiszteletnek örvendő Tót Lajos (maga a megtestesült rend, béke, harmónia) fokozatosan megalázkodik, lealacsonyodik, az őrnagy pedig erőre kap, sőt Tót fölé magasodik, teljhatalomhoz jut. Kezdetben az őrnagy volt szánalmas figura, a tetőpontig Tót Lajos válik azzá. A folyamat, amelyben fokozatosan feladja egyéniségét: a szemére húzza a sisakját; férfiúi önérzetét feladva beáll dobozolni; éjszaka nem alszik; visszafogja az ásítást és a nyújtózkodást; elemlámpát vesz a szájába; rogyasztott térddel jár. "Kisember" ő, nem hős. Szerény képességeihez mérten görcsösen igyekszik, de minden erőfeszítése ellenére zavarok, kisiklások, sőt összeomlással fenyegető ütközések keletkeznek.

A zavarok, az elhallások, a hallucinációk oka minden alkalommal valamely pszichikai törvény. A lelkifurdalás átformálja a szavakat (pl. a lelkiismeret bünteti Tótékat a budi bűzének elleplezése miatt, ezért hallják félre az őrnagy szavait). Egy másik pszichikai jelenség: Tót Lajos a nem kívánt eseményre, akár a saját tettére sem emlékezik, tudata kizárja a kellemetlen emlékképet (Viktor Emmanuel olasz király fogadtatását letolt nadrággal). A legfontosabb törvény pedig: Tóték (és esetleg az őrnagy) minden igyekezete ellenére sem jöhet létre tartós és harmonikus viszony köztük, mert nincsenek azonos helyzetben, nincs érdekközösségük, nincs köztük valódi együttműködés. A dobozolás mindegyiküknek mást jelent. Az udvariaskodás csak a viselkedés csapdája lehet. A felszínes, olykor-olykor nagy nehezen kialakított összhangot bármilyen jelentéktelen ügy, bármilyen nevetséges véletlen megzavarhatja.

Az őrnagy sem képes kiküszöbölni a keletkező feszültségeket. Jóllehet magasabb társadalmi rétegből érkezett, nem sokkal lát többet a házigazdáknál, nem sokkal műveltebb. Elméletei magukon viselik a háború megnyomorító hatását. életének tartalmát, minőségét illusztrálják a fiókjából előhozott tárgyak: "egy Kodak fényképezőgép", "egy doboz féregirtó por", "a szolgálati pisztoly" és leginkább "egy bekeretezett fénykép [É], melyen ő volt látható [É] egy porosnak látszó műpálmának dőlve". Helyzetérzékelési képessége csekély, az udvariaskodással csak egyszer-egyszer kísérletezik, katonaember, aki nem szól kétszer. Hiányzik belőle a valódi érdeklődés az embertársak iránt. Nem tud mértéket tartani, a totális hatalom tébolya is megérinti ("Egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség a dobozolásra").

Az őrnagy és Tóték viselkedése kölcsönösen feltételezi egymást. Tóték szolgalelkűsége, eleve hibás életstratégiája és életformája szinte rákényszeríti az idegent, hogy hatalmaskodni kezdjen. Szinte felkínálják a lehetőséget az őrnagynak, hogy zsarnokuk legyen.

A tetőpont felé haladva, ahogy Tót Lajos tűrőképessége fogy, működni kezdenek  normális emberi reakciói: menekülési ösztöne, álmossága.  Először elszökik, majd rátalál a "budi"-ra, amely ezúttal (szintén groteszk módon) emberi szükségletet, nyugalomvágyat, sőt meghittséget is jelképez. A kezdőmotívum visszatérése szerkezeti lezáródást is jelez.

Végül egyetlen mentsvára marad Tótnak: a kiszabott idő; a sokasodó méltatlanságok csak egy bizonyos határnapig tartanak. Az időbe kapaszkodik, aminek ciklikus rendjét ugyan a vendég összezavarta, de előrehaladását nem. Az őrnagy visszatértét, a szenvedések meghosszabbodását hősünk végül már azért is képtelen elviselni, mert testi-lelki tartalékai végképp kimerültek.

A szerkezet első egysége, az expozíció gyorsan felfuttatja a várakozás feszültségét, amelyet hirtelen megtör a megdöbbentő sürgöny. Ettől a ponttól kezdve két szál fut egymás mellett a műben: a mátraszentannai eseménylánc és a frontról érkező levelek, értesítések sora. —gy is fogalmazhatunk: az epizódokat dokumentumok ellenpontozzák. (A sorban negyediknek érkező küldemény újabb fordulat lehetőségével kecsegtet, újraéleszti a feszültséget, felcsillantva a reményt, hogy hátha mégsem halt meg Tót Gyula zászlós, de a legvégső, a kórházi leltár szertefoszlatja azt.) A párhuzamos szerkesztésmód révén a kiélezett ellentétek (pl. "ittak az ő zászlós fia egészségére") értelmezésre, állásfoglalásra kényszerítik az olvasót; a fordulóponttól kezdődően már nem beleéléssel, hanem rálátással, külső szemlélőként olvassuk a történetet. ™rkény István célja: nézzünk szembe magatartásunk ellentmondásaival, életünk groteszk jelenségeivel, és mi is keressük az értelmes cselekvés módját.

A befejezésben, ha gyilkosság árán is, az őrnagy elleni fellázadással, úgy látszik, helyreáll a rend: "Négy egyforma darabba vágtamÉ" "Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni." Az olvasó azonban a döbbenet hatása alatt áll, és Tót Lajos továbbra sem alhat nyugodtan, most már a lelkiismerete miatt. A történet lezárása éppoly groteszk, mint maga a mű.

Az elbeszélő a hagyományos epika eszközével, az anticipációval élve többször is előre jelzi a végső groteszk fordulatot, a tragikus és mégis felemelő, feszültségoldó tettet. ("Ha az ember Tót Lajost egy éles késsel kettészelte volna"; "pengéje egy borjút kettévágott volna"; "Ennek nem lesz jó vége, Mariskám" stb.). Az eposzi hagyományok maradványának tekinthető az "édes, jó Lajosom" - állandó jelzős szerkezet is. A visszatérő motívumok (pl. illat-szag-bűz) ugyancsak a szerkezet erősítését szolgálják.

™rkény István (1912-1979) ezt a művét először kisregényként, a korszak jellegzetes magyar epikai műfajában írta meg. A benne rejlő drámaiság a színpadi átdolgozásra is alkalmassá tette; az 1967-ben megszülető Tóték c. dráma a második világháború utáni magyar irodalom első jelentős nemzetközi sikerének bizonyult.

 

MROZ˙EK Tangó (1964)

May 17, 2011

A kelet-európai szerzők az abszurdban a valóságot mutatják fel, nyugati társaik a valóságban az abszurditást.

(P. MüLLER PéTER)

 

S`lawomir Mroz˙ek (sz.: 1930) műveinek központi témaköre korunk személyiségválsága, az elidegenedés és önazonosság-vesztés.  Groteszk vagy abszurd helyzeteket, modelleket állít színpadra, amelyekben azonban a realitás is jelen van. A szereplők logikáját, a művészek teóriáit a köznapi élet törvényeivel szembesíti, a hatalo...


Continue reading...
 

SEMPRUN A nagy utazás (1963)

May 17, 2011

Húszéves vagyok, még megengedhetem magamnak a fényűzést, hogy kiválasszam az életemből azt, amit vállalok, s azt, amit elhajítok. Húszéves vagyok, rengeteg mindent kitörölhetek az életemből. Tizenöt év múlva, amikor megírom ennek az utazásnak a történetét, nem tehetem már ezt. [É] A dolgoknak nemcsak a mi életünkben lesz súlyuk, súlyuk lesz önmagukban is. [É] De aminek legnagyobb súlya van életedben, az néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az ...


Continue reading...
 

OTTLIK GÉZA Iskola a határon (1959)

May 17, 2011

Az ő nyomán ,tudjuk', hogy az utcán járva-kelve még mindig a boldogság finom, titkos kis láza bujtogat, hogy száz meg száz lehetőség közt szabadon választhatunk; talán a szabadság sem helyénvaló kifejezés itt, mert többről van szó: kötetlenségről, tehermentességről, az érzékelés szabadságáról, hogy birtokba vehessük a világot, ehhez nem elég annyi, hogy ne tartsanak számon, és ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb sze...


Continue reading...
 

GOLDING A legyek ura (1954)

May 17, 2011

Ahogy a realisztikus eszközökkel megformált szigettörténetet olvassuk, melyben minden a helyén van a szó robinsoni értelmében is - a szemüveggel való tűzgyújtástól a hajítógép megszerkesztéséig -, egyre erősebben érezzük, hogy az eseménysornak van egy mélyebb, jelképi szférája, mely arra figyelmeztet, hogy a modern polgári társadalom embertelen káoszából és küzdelmeiből az ember lesüllyedhet a ténylegesen vademberi állapotba.

(KRISTó NAGY ISTVáN)

 

...
Continue reading...
 

BECKETT Godot-ra várva (1953)

May 17, 2011

Nem állok semelyik oldalon. A gondolatok formái érdekelnek. Van egy csodálatos mondat ágostonnál: ,Ne essetek kétségbe nagyon, az egyik lator üdvözült; ne örvendezzetek nagyon: a másik lator elkárhozott.' Csodálatos a formája ennek a mondatnak.

Olyan művészetről álmodom, mely nem lázad saját fenséges jelentéktelensége ellen.

(SAMUEL BECKETT)

 

Az abszurd irányzat egyik vezéregyéniségének, Beckettnek első színpadi sikere, a Godot-ra várva a drámatörténe...


Continue reading...
 

CAMUS A pestis (1947)

May 17, 2011

[É]az embereknek, akik [É] húszévesek voltak, amikor a hitleri uralom berendezkedettÉ ma egy atomháború által fenyegetett világban kell fölnevelniük gyermekeiket. [É] Azt gondolom, senki sem várhatja el tőlük, hogy optimisták legyenekÉ Biztosan minden generáció azt gondolja magáról, hogy a világ újjáteremtésére hivatott. De az én generációm tudja, hogy nem fogja újjáteremteni ezt a világot. Feladata talán még ennél is nagyobb: meg kell akadályoznia, hogy a ...


Continue reading...
 

NéMETH LáSZLó ISZONY (1942-1947)

May 17, 2011

Minden műfaj tud valamit, amit a többi nem: létét épp ez igazolja. A regény emberi lelkeket tud teremteni. [É] hosszadalmasságának épp az a nagy eredménye, hogy a lélek minden redőjét ki tudja bontani. Amit lélektani regénynek szokás nevezni - lélektani tételek irodalmi illusztrálása - csak csökevény, torzulás. A világirodalom legnagyobb regényei - Anna Karenina, Bűn és bűnhődés, a Bovaryné, a Chartreuse de Parme - mind lélektani, helyesebben lélekteremtő re...


Continue reading...
 

BULGAKOV A Mester és Margarita (1928-1940)

May 17, 2011

Bulgakov látomása szerint a modern Krisztusok a művészek. A művészet az igazság felmutatásának legtökéletesebb módja, ezért lesz a Mester történészből művésszé, amikor rekonstruálni akarja a krisztusi igazságot. A művész új evangélista is, aki a tökéletlen apostolok hamis feljegyzéseit (Lévi Máté) hitelesekkel helyettesíti. Bulgakov értékrendszerében a művészet a vallás és a tudomány fölött áll már abban is, hogy míg vallások és tudományos igaz...


Continue reading...
 

BRECHT Kurázsi mama és gyermekei (1938-1939)

May 17, 2011

miért realista mű a kurázsi? a nép számára szembeállítja a realista álláspontot az ideológiákkal: a háborúk katasztrófát jelentenek a nép számára, semmi egyebet, se magaslatokat, se üzletet, nem foglal el morális álláspontot, vagyis nem a pillanatnyilag uralkodó morálból indul ki, de erényes.

a szereplők cselekedeteit olyan indítékokkal magyarázza, melyek, ha felismerik és figyelembe veszik őket, megkönnyítik az emberek számára a cselekvést. a mű az emb...


Continue reading...
 

Recent Posts

Make a Free Website with Yola.